Komáromi Református Egyházközség

A Tatai Egyházmegye Reformációs megemlékezése Kocson

2013-11-03 20:42:38 / Komáromi Admin

Írta: Hetyei Mónika, lelkipásztor

 

2013. október 27-én ünnepi istentiszteletre gyűlt össze a Tatai Egyházmegye gyülekezeteinek küldöttsége. Ezen az istentiszteleten közösen emlékeztünk meg a reformációról, illetve tágabb értelemben azokról a mozgalmakról, szellemi irányzatokról, célkitűzésekről, amelyek az 1500-as évek¬ben merték hallatni a hangjukat, keresni az útjukat és mertek változtatni a megszokásokon.

Azonban mindezek mellett úgy gondolom, hogy minden túlzás nélkül kimondhatjuk, hogy a Tatai Egyházmegye idei reformációs megemlékezésének keresve sem lehetett volna jobb helyszínt találni, mintsem a kocsi református templomot. Méghozzá azért nem, mert ebben az évben 300 éves az a zsinat, amelynek akkori tagjai egy meglehetősen viszontagságos időszakban komoly határozatokat hoztak, és amely zsinatnak szintén a kocsi református templom adott helyet. Tudniillik, 1713. április 2-5. között Kocson zajlott a Felső Dunamelléki Református Egyházkerület Zsinata (akkoriban még nem beszélhetünk az egész országra kiterjedő egységes református egyházról, így egységes zsinatot sem tartottak). Az egyházkerülethez a Komáromi, a Lévai, a Szokolyai, az Ürményi és a Tatai egyházmegye tartozott (előbbi négy a Felvidék területéről, utóbbi pedig a Dunától délre fekszik). Istennek hála 300 évvel később is megadatott, hogy bizony nem csak a Tatai Egyházmegye gyülekezeteiből jelenhettek meg gyülekezeti tagok, presbiterek, lelkipásztorok, hanem a felvidéki gyülekezetek közül is képviseltették magukat az ottani gyülekezetek.

Az ünnephez kapcsolódó egyik előadást is a kocsi származású, jelenleg Felvidéken szolgáló teológiai tanár Dr. Nagy Lajos tartotta. Megemlékező gondolataiban számos olyan rendelkezést említett, amik közül sokat a kocsi zsinat foglalt írásba először. Elmondta, hogy Kocs községe, az ott lakók és a magyar emberek egyaránt nem csak arra lehetnek büszkék, hogy ezen a településen készült a legelső kocsi, hanem most már tudjuk, és büszkék lehetünk arra is, hogy az 1700-as évek elején volt itt egy zsinat, ami sokak életét, és hitbeli öntudatát megváltoztatta és megerősítette.




Dr. Nagy Lajos előadását követően, a 450 éves hitvallási iratunk, a Heidelbergi Káté kapcsán Millisits Máté budapesti művelődéstörténész tartott előadást „Heidelberg, a Káté városa” címmel. A fényképes bemutatóban az előadó, ha csak részleteiben is, de megpróbálta bemutatni a jelenlévő gyülekezetnek, hogy micsoda sokszínűség vette körül és segítette a reformációt, illetve, hogy milyen műalkotások segíthetnek ma minket is az emlékezésben. A megemlékezéshez kapcsolódóan az ünnepi istentisztelet után, egy korokat átívelő az előadó által összeállított kiállítást lehetett megtekinteni a Faluházban: „Kálvin, a gályarabok és a Heidelbergi Káté emlékezete” címmel. Az ünnepi alkalom is itt a Faluházban zárult szeretetvendégséggel, találkozásokkal, beszélgetésekkel.
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az istentiszteletnek volt még legalább egy sarkalatos pontja a korábbiakon túl és a helyi Vincze Imre Általános Iskola gyermekeinek zenés, verses szolgálata mellett. Méghozzá az igehirdetés! Az igehirdetés szolgálatát ezúttal, Máté László, a Tatai Református Egyházmegye esperese végezte, Jézus János evangéliumában olvasható szavai alapján: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” Esperes úr az igehirdetésében kiemelte, hogy ma is fontos felfigyelnünk arra, hogy abban a történelmileg viszontagságos időszakban (törökdúlás, gyászévtized és a Rákóczi szabadságharc után, erőteljes katolikus restaurációs törekvések ellenszelében), 300 évvel ezelőtt, a kocsi zsinatot megnyitó istentiszteleten szintén ez az igeszakasz került felolvasásra és ez alapján hangzott az igehirdetés is az akkori gyülekezet előtt. Ennek pedig ma is figyelmeztetnie kell minket arra, hogy minden nehézséggel, ellenségeskedéssel, bizonytalansággal szemben a református gyülekezeteknek és azok minden tagjának kezében, szívében, lelkében csak egyetlen erős fegyver lehet: a SZERETET.
Jézus Krisztus életével és halálával megmutatta, hogy mit jelent szeretni. Nekünk is ezzel krisztusi szeretettel kell másokhoz odafordulnunk, ha megújulást, rendet, szervezettséget, életet akarunk látni egyházunkban. Adja Isten, hogy egyéni, gyülekezeti és egyházi szintű útkeresésünket ma, a XXI. században is, ez a néhány igevers határozza meg. Adja Isten, hogy ne karddal, dörgedelmes szavakkal, és sértő gondolatokkal harcoljuk a mindennapok harcát, és az evangélium terjedéséért folytatott küzdelmet, hanem azzal az Istentől jövő szeretettel, ami az ellenséggel szemben is a békességre és egyességre törekszik, és amelynek kiapadhatatlan forrása van: Jézus Krisztus. Mert ha így teszünk, akkor hihetjük, hogy Isten áldása lesz minden munkánkon és gyarapodásunkon.
Az idei Egyházmegyei reformációs megemlékezés tehát szó szerint többszörös ünnep volt. Hiszen egy istentiszteleten emlékezhettünk meg a reformációról és a 300 éves kocsi zsinatról. Egy időben nézhettünk végig és vizsgálhattuk meg jelenbeli helyzetünket és tekinthettük vissza a múltra. Elődeink bátorságára, hitvalló életére és ma is épülésünkre szolgáló rendelkezéseire. Illetve több száz év múltán újra hangozhatott itt egy igevers, amely hiszem, hogy önmagában is sokakat meg tud szólítani és szíveket tud megragadni. Merjünk és mindenekelőtt ne felejtsünk mindezekért hálásak lenni Istennek!
Hetyei Mónika, lelkipásztor