Komáromi Református Egyházközség

DIAKÓNIAI KONFERENCIA Kisbéren

2013-10-18 17:00:05 / Komáromi Admin

Írta: Szabó Mária, Nőszövetségi tag; Túró Mária, gyülekezeti tag

„Ti pedig testvéreim, ne fáradjatok bele a jó cselekvésébe." (2 Thessz. 3:13)

 

2013. szeptember 7.-én diakóniai konferencián vet­tünk részt Kisbéren.

A konferencia vezér­igé­je: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az em­be­rek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket és di­csőítsék a ti mennyei Atyátokat" (Máté 5:16) és „vigasztalja meg a ti szíveteket és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben" (2 Thessz. 2:17) volt.

A nyi­tó áhítaton Vajsné Fazekas Ibolya ászári nagy­tiszteletű asszony hirdette az igét János evan­géliuma 13: 12-17. alapján, miután elé­ne­kel­tük a 135. zsoltár 1. versét és a 472. énekünk 1-3. versét. Amikor Jézus megmosta a tanít­vá­nyok lábát, utána ezt kérdezte tőlük: „Értitek, hogy mit tettem veletek?" Találjon otthonra ben­nünk ez a kérdés. Az igének két üzenete van. Az egyik a szeretetszolgálat előszobája: e­lő­készületek az életünk kis és nagyobb dol­ga­i­ra. Az Úr szolgálatához mit kell tennünk? A sze­re­tetszolgálat előszobája: belső érzékenység, ami csak az Úrra és Jézusra jellemző: meg­lát­tam, meghallottam, ismerem, leszállok, hogy meg­mentsem őket. Szeretetszolgálatba indulni ez­zel a négy védőpajzzsal kell. Belső ismeretre kell jutni, amit csak Isten mondhat el, akkor kell meghozni a döntést. A szeretetszolgálat e­gyütt­érzés, észrevétel, felismerés. A másik ü­ze­net, „példát adtam nektek." Az élet minden te­rü­letén kivesztek a követésre méltó példák. Leg­hitelesebb példa, az Úr Jézus példája. El­fo­gad­juk ezt? Elég ez nekünk? „Én, az Úr, a mes­ter, megmostam a lábatokat": a legmélyebbre ha­jol testben- lélekben. Ebből vissza­von­ha­tat­la­nul következik, hogy ha elfogadtuk, akkor va­gyunk diakónusok. „Ha valaki első akar lenni, le­gyen mindenki között az utolsó és mindenki szol­gája" (Márk 9:35) A mérce, ahova az Úr felemel, nélküle elérhetetlen. Nem elmélet, teo­ló­gia, hanem engedelmesség. Veszélyes tudat­lan­ság, ha bezárkózunk a szükség előtt: meg­lá­tom, meghallom, megismerem, de mi közöm hoz­zá? A legkisebbet, a legnyomorultabbat ke­res­sük meg, akkor Jézussal találkozunk. (lásd: Máté 25:35)

A szeretetszolgálat a boldogság útja. Ki ne a­kar­na boldog lenni?- kérdezzünk. Halljuk meg, ér­jen el szívünkig Füle Lajos verse:

„Tégy Uram engem áldássá! Lelkedet úgy várom.

Tedd Te a szívem hálássá, hogy néked szolgáljon!

Bárhova küldesz ajkamról zengjen az új ének!

Tégy Uram engem áldássá, oly sok a bús élet."

 

Az áhítat a 472. ének 4-5. versének elének­lé­sé­vel zárult.

 

Ezután Vajs Tibor nagytiszteletű úr, Gyimóthy Gé­za egyházmegyei főgondnok úr és Bogáth Ist­ván világi főjegyző köszöntötte a kon­fe­ren­ci­án szolgálattevőket és megjelenteket. Gyimóthy Géza főgondnok úr arról beszélt a Heidelbergi Káté alapján, hogy mik a jó cselekedetek. Saj­nos nincs bennünk az a diakóniai lelkület, ami ré­gen volt. Távol áll tőlünk a diakónia. Mindig a diakóniai konferencián vagyunk a leg­ke­ve­seb­ben. Jó lenne, ha felzárkózna ez a kon­fe­ren­ci­a az egyéb konferenciákhoz.

A köszöntőket követte Kovács Tamás dadi lel­ki­pásztor beszámolója a dadi és bokodi gyü­le­ke­zetekben végzett diakóniai munkáról. „Ne tud­ja a te jobb kezed, mit tesz a bal" és Máté evan­géliuma 25:34 a szolgálatuk alapja, vezér­i­gé­je. Ez az ige késztet munkára. Nem mehetünk el a szeretetszolgálat mellett. Nem kell nagy dol­gokra gondolni.

-          Kezdetben ruhaosztás

-          önkéntes adakozás, adventi vásár, amely­nek bevételét diakóniára fordítják

-          feleslegessé vált dolgok cseréje

-          tüzelő, élelmiszer adomány gyűjtése és el­jut­tatása a rászorulókhoz

-          lelki támasz nyújtása

-          adventben meghívják a rászorulókat szere­tet­vendégséggel, ajándékosztással egybe­kö­tött igeolvasásra, éneklésre, beszél­ge­tés­re arról, hogy hogyan élnek

-          ugyancsak karácsony előtt un. angyalfa ak­ció keretében a rászoruló gyülekezeti tago­kat megkérdezik arról, hogy mit szeret­né­nek kapni és azt kifüggesztik egy hirdető­táb­lára. Aki adakozni kívánt, elvitte azt a ké­rést magával, amivel segíteni tud. Természetesen mindez név nélkül.

-          A születésnaposok köszöntése igés kártyá­val, elmennek hozzájuk. Ez összetartozást je­lent.

-          Lel­ki alkalmakat tartanak havonta egyszer azok­nak, akik „nehezen jönnek be" a temp­lomba.

-          Értel­mes segítségnyújtás az otthonukban szük­ség szerint

„ A munka sok, a munkás kevés." Merjük el­kez­deni és folytatni. Gyülekezeti diakónia is le­gyen. Nem vagyunk tehermentesítve azzal, hogy van szervezett diakónia.

 

A beszámolót Halma Ferencné bizonyságtétele kö­vette: az ige először nekünk szól, azután kell to­vább adnunk. Járjunk a keskeny úton, for­dul­junk Jézushoz.

 

Ezután Barta Lívia rédei lelkipásztor és Horváth Mariann nagyigmándi teológiai hall­ga­tó énekszámokkal, zenekíséretekkel gazda­gí­tot­ták együttlétünket:

-          a 8., 133., 139. zsoltár új feldolgozásban hang­zott el a Grillusz testvérek és Se­bes­tyén Márta népdalénekes albumáról.

E­zután Márkus Dániel intézeti lelkipásztor ve­tí­tés­sel egybekötött beszámolója következett a Duna­almási Szeretetotthon életéről, zenei alá­fes­téssel és a gondozottak közreműködésével.

1.      a szeretet nagy gazdagság - mindig adj, min­dig szeress

2.      min­den csoda alapja a szeretet (idézet a Szeretetkönyvből)

3.      Túrmezei Erzsébet: A harmadik

4.      The Prayer = azaz ima

 

A Mezőőrsi Újvári János Szeretetotthont Tóth­né Szemeti Gizella intézményvezető mutatta be. 20 dolgozó 36 idős embert gondoz teljesen össz­komfortos egy és két ágyas lakrészben.  A lelki­gondozást lelkipásztor és mentálhigiénés mun­katárs, a szabadidő eltöltést foglalkoztatás szer­vező vezeti. Saját főzőkonyhával rendel­kez­nek, ahol 230 főre főznek: óvodásoknak, is­ko­lásoknak, intézményen kívüli időseknek. A sze­re­tetotthon ajtaja, mindenki előtt nyitva áll felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. A mező­őrsi Református Egyházközség pres­bi­té­ri­u­ma a gyülekezet gályarab lelkipásztora em­lé­ké­re nevezte el Újvári János Református Szere­tet­otthonnak az intézményt, 2007. október 31-én.

 

Ezután ismét Barta Lívia és Horváth Mariann szol­gált. Az Ajtóm nyitva áll kezdetű ének 2. versszaka így szól:

„Ajtóm nyitva áll,

legszebb dalom csak rád vár.

Jöjj el hozzám, jöjj be hozzám.

Koldus vagy király, nem nézem én,

mindkettőben Te jössz felém.

Jöjj, Uram, jöjj Uram!"

 

A másik ének így kezdődik: Gondolj rájuk...

A zenés szolgálat után a Kömlődi Kerényi Béla Dia­kóniai Intézmények gondozottjai énekekkel szol­gáltak Aurné Böröczky Erzsébet intéz­mény­vezető és munkatársai vezetésével.

 

A konferencia a 395. énekünk, majd a Himnusz el­é­neklésével és szeretetvendégséggel zárult. A kon­ferencia végén megtekinthettünk a Tata­bá­nyai Keresztyén Könyvesbolt által kínált kiad­vá­­nyokat, amiket meg is lehetett vásárolni.

 

Útravalóul álljon itt a már fent idézett: Gondolj rájuk című ének, ami hozzánk, a ma emberéhez is szól.

Gondolj rájuk, percre állj meg,

Segítségül hívnak, lásd meg,

Akik csendben szenvednek Krisztus testében.

Talán rád is így lelek, nyújtsd hát két kezed.

A többi versszakot összefoglalva álljanak itt még a következő sorok:

...halljuk meg, akik sírva keresnek,

...akik tűrve remélnek, lássuk meg,

... akik vétkek közt élnek,

...akik nyújtják a kezüket.

Forduljunk oda hozzájuk, nyújtsunk feléjük segítő kezet.

 

Ezen a konferencián is kiábrázolódott, hogy Isten velünk van. Övé a dicsőség most és mindörökké!